decorative background image

Julius

Görögországot természeti csapások rázzák. Van, hogy a vízzel és az árral küzdenek, legutóbb a tűz pusztított. Görögország újkori történelmének legnagyobb tűzvésze volt július 24-én az Athén melletti Mati nevezetű üdülőhelyen, ahol akkor sok nyaraló tartózkodott, hiszen éppen megkezdődött a görögöknek is a szabadságolások időszaka. A 80 feletti halálos áldozat száma megrázta nem csak a görög, hanem egész Európa közvéleményét, segítséget (oltórepülőket, keresőosztagokat, orvosokat, stb.) ajánlottak fel a németek, olaszok, franciák. A helyszínen nem maradt más, csak egy fekete város, kiégett autók, csonka fák, fekete szénné perzselődött kertek és mérhetetlen fájdalom az emberekben. A tüzet persze eloltották már, de ez a település évekre elvesztette az odalátogatókat és ezzel a megélhetésüket... Igen, ebben a gyönyörű országban is történnek tragédiák, vannak nagy vesztességek.

Megérkeztek

Látogatóink voltak ebben a hónapban, mondhatjuk úgy is, hogy visszatérő vendégeink!  :)

Évus és Gabi megismételte a tavalyi látogatását, újra eljöttek hozzánk egy pár napra. Repülővel érkeztek a fővárosba, majd komphajóval átszelték a szaroniki öblöt és megérkeztek hozzánk! Erre az alkalomra úgy gondoltuk, hogy egy kis országjárással fűszerezzük a találkozást, ezért Ioannina városában (észak-görögország) foglaltunk szállást egy nagyon szép és kellemes apartmanházban.

Ioannina

 

Ioaninna ezen környék legnagyobb városa, egyeteme van, ebből kifolyólag a rendkívül karbantartott óváros tele van hangulatos vagy éppen modern kávézókkal, tavernákkal. Meglepetés volt számunkra a városban folyó folklór fesztivál! Az egyik sétalóutcában lettünk figyelmesek a hangos zeneszóra, színes táncosokra. Bámészkodásunk közben az volt a benyomásunk, hogy ez bizony magyaros csűrdöngölő! Valóban sok más nemzetiség tánccsoportja mellett (szerbek, hindúk, görögök, koreaiak, japánok mutatták be hagyományos táncaikat és igen,az egyik csoport magyar százlóval büszkélkedett.Az együttes neve Maglódi Kacamajka Néptáncegyüttes volt. Nagyon szép, szines felvonulásos rendezvénynek voltunk spontán tanui!

színes forgatag

megéheztünk-megszomjaztunk

Meteorák

Kirándultunk a METEORÁKhoz, a magasra épített kolostorok vidékére. Gyönyörű sziklaszirtre építették ezeket a kolostorokat, igazán jó hely lehetett ez valamikor a világtól való elvonulásra, figyelembe véve, hogy a látogatókat akkoriban kosárban húzták fel a bejárathoz, persze csak ha ugy akarták... Ma persze már kiépített, jó mínőségű autóút visz egészen a kolostorok lábához és a felhúzószerkezeteket is csak turistalátványosságként prezentálják. A templomok - mint mindenütt Görögországban - nagyon jó állapotban vannak, a görögkeleti egyház sokat fordít rá. A Meteorákhoz a világ minden tájáról érkeznek túristák, nagyforgalmú, preferált látványosság.

Zagoria

Következő uticélunk Zagória volt, ahol a hegyeket réteges kőzet alkotta. Az itt élő népek ezeket a 4-5 centiméter vastag kölapokat tanulta meg alakítani, ezekből építették házaikat, ezekkel a kőlapokkal borították a házak tetejét, ami igen jól bírja az idő múlását. Mára már egész Zagoria természetvédeli területté lett nyilvánítva, ezért a környéken követ kitermelni tilos, de az építészeti előírások miatt csak hagyományos kőházakat lehet építeni, tehát messziről kell ideszállítani a mindenütt megtalálható építőanyagot :) A rideg kövek hideg hangulatot kölcsönöznek a településeknek, bezárt, magas kőkerítésekkel határolt birtokok, lörésnyi ablakok, gigászi kőtetők.
Egészen az 1900-as évek kezdetéig Zagoriában nem voltak a mai értelemben járható utak, a kereskedők és vándorok a hegyeken át vezető ösvényeken, csapásokon át érték el a következő falut. Ezeket az utakat időnként keresztezték vad patakok, amelyek felett jellegzetes ivszerkezetes kőhidakat építettek az egykori mesterek. Hogy jó munkát végeztek, azt az is bizonyítja, hogy ezek a hidak ma is állnak, stabilak és gyönyörűek! Érdekességük, hogy a járófelület lépcsőzetesen van kikövezve, vagyis a hídra fel is le is lépcsőcskék vezetnek. Ebből következik, hogy valószínűleg szamarakkal tették meg az utat, az állat jól megkapaszkodott a lépcsőkben, kerekes jármű nem volt a vándorkereskedők eszköze.

a mindent átivelő kőhidak

kipróbáltuk a falu specialitását...nem tudni milyen hússal töltött óriás lepény,alig birtuk megenni...és hozzá fincsi görög sör dukált

Vikos szurdok

Utolsó tekergésünk a Vikos szurdokba vezett minket. "Vikos" Görögrszég egyik legkedveltebb palackozott vizének a márkaneve. A Vikos szurdok méltan került be a Guiness könyvbe, mert szélességéhez mérten a legmagasabb szurdok. Magassága eléri az 1600 métert, ellenben helyenként a sziklafalak távolsága csak pár méter. A szurdok alján kanyarog a Vikos folyó kavicsmedre. Mi a 16 kilométeres szurdok közepén lévő kilátopontot választottuk, itt egy picinyke kis házikóban festegeti képeit egy fiatal ortodox pap, aki nagyon kedvesen fogadja a betérő látogatókat és kínálja a fatáblákra festett alkotásait. A kis házikót megkerülve tárul elénk a Vikos szurdok panorámája, lenyügöző mélysége és végtelenbe vesző hegyormai. Igazán fenséges látvány. Görögország elsőszámú turistamágnese a tengerpart, de rengeteg nagyon szép más természeti kincset tartogat még ez az ország!
Sok szépet láttunk, sok helyen megfordultunk, tapasztaltuk, hogy ez az ország mennyi látnivalót kínál a tengerparttól a hegyvidékig. Szép napokat töltöttünk együtt, reméljük máskor is eljösztök hozzánk "csajok" :)

A szurdok

és MI

Tibor születésnapja

Újból jeles napra ébredtünk, Tibor barátunk 85. születésnapját ünnepelhettük meg szük családi-baráti körben. Erre az alkalomra E. sütött egy közkedvelt mákos-tepsist,amit most Tibor barátunk szülinapja miatt átavanzsált tortává, Tibor kiváló húst grillezett, s hozzá jófajta vörösborocskával öblögettünk. Szép este volt, szeretnénk még sok ilyen ünnepet ülni veletek!

csak a jókedv ne hagyjon alább

Fürdőprojekt folytatása

 

Persze nem csak utazgatásból és ünnepnapokból áll az élet, haladni kell a hajóépítéssel is! Még tart a fürdőszoba projek. Ez a helység technikailag a legkacifántosabb, egyrészt mert a be és kiömlőnyílások itt vannak, másrészt a hajóban lévő vízvezetékek is ide futnak be, valamint ezen a ponton halad át a horgonycsörlőt elektromos árammal ellátó vastag vezetékpár. Természeresen mindent védőcsőben fektetve, elvezetve, elrejtve amennyire lehet. Mivel itt mindent elbontottunk, igy a padlót is újra kellett szabni két rétegben, hogy teljesen stabil járófelületet kapjunk. Erre a padlóra kerül a kézmosókagyló tartószekrénye és a szemközti oldalon épülő nagyméretű tárolószekrény is. Megépítettük a leendő WC mögötti takarófal vázszerkezetét is. Ezeket a falakat rendkívül pontosan igyekeztünk úgy a falhoz erősíteni, hogy maximálisan derékszögű és párhuzamos legyen! Csupa olyan dolog, ami egy "normális" lakásban fel se merül! Miután a falak szilárdan tapadtak a hajótesthez, így a falfelületek szokásos parafaszigetelést, majd egy réteg üvegszálborítást kaptak.

a hajó orra,ahol a sz@rtartály is helyet kapott, szigetelés nélkül és leparafázva,a fő falak már laminálva-ragasztva a hajó testéhez
parafaragasztópozicio

Tároló

A tároló elnyerte végső formáját, ami a kudarcba fulladt első típusú tolóajtók miatt kicsit hosszabb munkafázis volt. Az eltekeredett ajtók helyére hajópadlóból készítettünk ajtókat keretléccel, nútolással, ragasztva, csiszolva, lakkozva. Újból sokat tanultunk az asztalosipari tevékenységből, már sablonokat is használunk a sorozatgyártáshoz. Megelégedésünkre szolgál, hogy többen is megkérdezték, hogy asztalossal csinéltattuk-e az ajtókat? Hihi! Tehát annyira rossz csak nem lehet, a hibákról meg méllyen hallgatunk! :)

mindkét oldalon a helyükre kerültek az ajtók

Varroda

E. huzatot varrt az új szivacsra, amit a két hátsó halókabinokba tervezünk. Ahogy ez lenni szokott a jó öreg "Lucnik" varrógép a 3. öltésnél megtért őseihez, s tovább nem kanyarította a cérnát. Így helyére lépett a - szintén muzeális kort megért - svájci varrógép, made in Schaffhausen! Kellett egy kis idő, míg gép és kezelője agy nyelvet beszélt :) Azonban a rutin átsegitette E.-t a bukkanokon, elkészült az alaktalan szivacsbetét szintén amorf alakú huzata.

Konyha

Hogy a meglévő építési területeket meg ne unjuk, így újabb frontot nyitottunk, a konyha építését. Bepróbáltuk a gáztűzhely leendő pozicióját, felparafáztuk a meleg által veszélyeztett területet és "megálmodtuk" a szekrények elosztását, berendezését. Hiába, itt mindent ki kell találni, meg kell álmodni, s csak azután jöhet a fűrész, kalapács... :) Valószínű, hogy Augusztus a konyha és fürdőszobaépítés hónapja lesz. Ez tekintettel a jelenlegi hőmérsékletekre (napközben nem ritka a 40 C körüli hőmérséklet) nem lesz egy könnyű sport. Ellenben a tenger vize kellemesen meleg, eltüntek a máskor jellemző hideg sávok a vízben. Így minden nap beiktatva egy kis déli fürdőzést is bírható lesz.

a narancs minden árnyalata - jó éjszakát -